Az őszi búza biztonságos termesztésének alapfeltétele a különböző betegségekkel szembeni ellenállóság. Rezisztens fajtákat termesztve csökkenthető a kijuttatott növényvédő szerek mennyisége, így a környezetet kevésbé szennyezve, kisebb költséggel állítható elő kevesebb vegyszert tartalmazó termény.
A búzát világszerte 200-250 kórokozó és kártevő veszélyezteti, melyek közül Magyarországon mintegy 5-10-re tehető azon betegségek száma, melyek gyakrabban és akár jelentős gazdasági károkat okozva felléphetnek a köztermesztésben. Az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetében, Martonvásáron a szántóföldi körülmények között végzett szelekció mellett az utóbbi évtizedben molekuláris módszerek használatával bővült a rezisztencia javítását célzó nemesítési tevékenység kelléktára.
Magyarországon az 1960-as évek óta a búzalisztharmat gyakori levélbetegség. A közel 40 éve tartó megfigyeléseink alapján a kórokozó populáció rendkívül összetett és az ismert rezisztenciagének többsége hatástalan a betegséggel szemben. Az elmúlt 10 esztendőben 48 rassz jelenlétét mutattuk ki a kórokozó populációban. Emellett a vizsgált izolátumok virulencia komplexitása (ami azt mutatja meg, hogy az ismert rezisztenciagéneket hordozó 7 tesztfajta közül az adott izolátum mennyit tud megbetegíteni) is nőtt, 1973-ban az izolátumok átlagának értéke 2,03 volt, 2007-re már 6,18-ra nőtt. Céltudatos nemesítői munkával mindazonáltal az intézetünkben nemesített fajták jelentős hányadának lisztharmat-ellenállósága olyan szintű, hogy átlagos évjáratban nem, vagy csak kis mértékben fertőződik e betegséggel. Államilag elismert fajtáink közül lisztharmattal szemben rezisztens–mérsékelten rezisztens az Mv Verbunkos, Mv Ködmön, Mv Béres, Mv Regiment, Mv Hombár, Mv Táltos és mindössze egy évben fertőződött mérsékelten az Mv Magdaléna és az Mv Csárdás.
A céltudatos nemesítői munka következtében az intézetünkben nemesített fajták jelentős hányadának lisztharmat-ellenállósága olyan szintű, hogy átlagos évjáratban nem, vagy csak kis mértékben fertőződik e betegséggel.A rozsdagombák még napjainkban is komoly veszélyt jelentenek a búzatermesztésben. A levél- és szárrozsda ellenállóság tesztelése szántóföldön, erős kórokozó nyomást biztosító provokációs kertekben történik.
Több kiváló hatékonyságú levélrozsda rezisztenciagén (Lr) alkalmas a levélrozsda-ellenállóság javítására (Lr9, Lr19, Lr24, Lr25, Lr28, Lr29, Lr35 és Lr37). Sajnos a rezisztenciaforrásként használható törzsek agronómiai tulajdonságai rosszak, így néhány évvel ezelőtt megkezdtük e gének beépítését martonvásári eredetű fajtákba. Az Lr gének beépítésének hatékonysága jelentősen javítható a molekuláris markerszelekció felhasználásával. A markerszelekció során egy-egy adott rezisztenciagénnel szorosan kapcsolt (azaz vele nagy valószínűséggel együtt öröklődő) kromoszómaszakasz (marker) jelenlétét mutatjuk ki az utódnövényekben. Mivel a marker kimutatásához nincs szükség a betegséggel szembeni ellenállóság tesztelésére, már az egyedfejlődés korai szakaszában, környezettől függetlenül eldönthető, hogy a vizsgált növényegyed hordozza-e a kívánt rezisztenciagént. A rezisztenciagének beépítését visszakeresztezéssel végezzük. Minden évben mesterségesen fertőzött körülmények között teszteljük korábban elismert búzafajtáink levélrozsda ellenállóságát. A martonvásári búzafajták közül az Mv Magvas, Mv Marsall, Mv Toborzó, Mv Béres és az Mv Vekni rezisztenciája olyan szintű, ami a köztermesztésben már szükségtelenné teszi a levélrozsdával szembeni vegyszeres védekezést.
Agro Napló 2009/9 21. o.