A biogazdálkodók számára nem újdonság, hogy világszerte egyre nő a piaci igény az egészséges, ökológiai módon termesztett élelmiszerek iránt. Az azonban talán még nem igazán ismert hazánkban, hogy az elmúlt évek során kialakult és egyre intenzívebben nő egy olyan fogyasztói igény, mely elsősorban a speciális termékek fogyasztását részesíti előnyben, kifejezetten abban az esetben, ha azok jelentős mennyiségben tartalmaznak bioaktív komponenseket.
A gabonafélék közül ennek az igénynek elsősorban a legősibb termesztett gabonafélék, az alakor (Triticum monococcum ssp. Monococcum) és a tönke felelnek meg. Ezek az ősi gabonafélék képezték az emberiség alapvető élelmiszerellátásának alapját közel 10000 évvel ezelőtt, és csak a XIX. sz. második felében, a nagyüzemi birtokok kialakulásával párhuzamosan szorultak ki véglegesen a termesztésből. Fennmaradásuk annak köszönhető, hogy kontinensünk egyes etnológiai problémákkal terhelt területein bizonyos népcsoportok különböző okból és termesztési céllal ragaszkodtak termesztésükhöz, ami gyakorlatilag megőrizte az utókor számára e fajok genetikai tartalékainak többségét.
A fogyasztói figyelem akkor kezdett e fajok felé fordulni, amikor egyre inkább a fogyasztói igények középpontjába kerültek az egészséges életmód szempontjai, és a fogyasztók elkezdtek figyelni arra, hogy táplálékuk milyen hatást gyakorol közérzetükre és életminőségükre. Az elmúlt évek kutatásai azt is igazolták, hogy funkcionális élelmiszert elsődlegesen a biogazdálkodás feltételrendszere között lehet termelni, de ehhez olyan fajokra és fajtákra van szükség, melyek jelentős mennyiségű bioaktív anyagot termelnek, alkalmazkodni képesek a gazdálkodási mód adta feltételekhez.
Az alternatív gabonafélék közül erre a célra az alakor az egyik legalkalmasabb faj. A kutatás számára viszonylag könnyű helyzetet biztosított az, hogy a hazai génbankokban jelentős mennyiségű alakor tételt őriztek meg, és az ország egyes sporadikus területein, ha nagyon kis tételekben is, még termesztettek valamennyi alakort. Ez a háttér biztosította a nemesítők számára, hogy sikeres kutatási programokat alakíthassanak ki.
Az elmúlt évtizedben az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetében kialakult egy olyan kutatócsoport, melynek elsődleges feladata az organikus termesztésre alkalmas fajták nemesítése, és ez a csoport a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. közreműködésével kialakította az organikus nemesítés feltételrendszerét és módszertanát. A nemesítési programok fejlesztése során felmerült az igény, hogy olyan fajok bevonásával végezzük a módszertani fejlesztéseket, melyeket a konvencionális nemesítés a gyakorlatban nem használ, genetikai diverzitása gyakorlatilag még érintetlen, és emellett piacképes terméket is elő lehet belőle állítani. A választás a bevezetőben említettek miatt az alakorra esett.
Biokultúra 2009/5