Alapvető megoldások kalászosokban
english
romana
Növényfajtáink:
Martonvásár 2010/1
Hibrid vetőmag ajánlat:
Hibrid vetőmag ajánlat
Agrisafe Martonvásár
MTA TAKI - MTA MgKI költség- és környezetkímélő trágyázási szaktanácsadási rendszer és szoftver

Tavaszi zabfajták Martonvásárról

Előző 1 |2 |3 Következő

A zab vetésterülete az elmúlt években 55-63 ezer hektár között alakult Magyarországon. Szakemberek körében változatlanul az egyik legértékesebb takarmánynövénynek számít a tenyész- és fiatal állatok, illetve a lovak számára. Magas fehérje-, keményítő- és zsírtartalma, valamint a benne lévő oldható dietikus rostnak köszönhetően kitűnő az étrendi hatása, ami nagyban elősegíti az emésztést, és ezzel javítja a takarmány tápanyag hasznosulását. Nemcsak magas fehérjetartalma, hanem annak biológiai értéke is a legkedvezőbb a gabonafélék között. Kanadában, ahol nagy mennyiségben termesztenek zabot, elsősorban a baromfi és a sertéstápokban a szójadarát – részben, vagy egészben – zabdarával helyettesítik és az ilyen abrakkal etetett állatoknál jobb súlygyarapodást értek el. Minden lehetőségünk adott arra, hogy a takarmányozási célra importált szójadara egy részét zabdarával váltsuk fel Magyarországon is.

A zab diétás rosttartalmának körülbelül 40%-a oldható, s ezen belül a ß-glukán tartalom 75%-ra tehető. Valószínű ez az egyik legértékesebb beltartalmi összetevője a zabszemnek, mely egészségesebbé és kitartóbbá teszi a zabbal etetett állatokat. Az elmúlt években egyre több gazdaságban ismerték fel a zab szemes- és szálastakarmányként történő hasznosításának pozitív hatását.

Kutatóintézetünkben 1992-óta foglalkozunk a zab kutatásával és nemesítésével. Az Állami Fajtaminősítő Tanács 2006 tavaszán Mv Pehely néven állami elismerésben részesítette az első martonvásári nemesítésű tavaszi zab genotípust. A minősítés során e fajta bizonyította kiváló termeszthetőségi tulajdonságait és alkalmasságát a humán célú felhasználásra is. Azóta a gyakorlati üzemi termesztésben is igazolta kiváló tulajdonságait és felzárkózott a korábban minősített Kwant, Komes és Hetman martonvásári honosítású zabfajták mellé.

Termesztésre ajánlott zabfajták 2010 tavaszára

Az Mv Pehely termőképessége meghaladta a standard fajtákét az elmúlt nyolc évben a különböző termőhelyeken végzett kísérletek átlagában. Jó termőképessége kiváló beltartalmi értékekkel párosult. Fehérjetartalma 13,8% és 17,6% között, pelyva nélkül mért ß-glukán tartalma 3,7% és 5,0% között alakult (1. táblázat). Erősen bokrosodó, jó állományképző, kiváló alkalmazkodó-képességű fajta. A jelenleg köztermesztésben lévő fajtáknál kissé alacsonyabb növényállományt fejleszt. Kísérleteinkben még a 160 kg/ha N hatóanyagú fejtrágyázás hatására sem dőlt meg. Erős szára miatt a keverék zöldtakarmányokban jó támasztónövény.

Martonvásár 2010/1 (XXII. évf. 1. sz.)

 
 
Előző 1 |2 |3 Következő